Pölöskei Gáborné: alapkövetelmény a digitális készségek elsajátítása

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium  (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára beszédet mond az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás szakképzési napján a budapesti Hungexpón 2021. október 5-én.

Pölöskei Gáborné emlékeztetett, hogy több mint két éve fogadták el a Szakképzés 4.0 stratégiát, és kezdtek hozzá a szakképzési rendszer fejlesztéséhez, hogy a technikum a gimnázium versenytársává, alternatívájává váljon. Mint mondta, az eddigi reformok helyességét igazolja vissza, hogy a tavalyihoz képest több mint 10 százalékkal nőtt a szakképzésbe felvettek száma. Kiemelte: továbbra is fontos az oktatók munkájának megbecsülése és a tanulói teljesítmény ösztönzése, a gazdaság elvárásaival összhangban.

Az új szakképzési rendszer nagy hangsúlyt helyez a digitalizációra. Mint mondta, a digitalizáció korszakában a munkaerővel szemben támasztott követelmények is folyamatosan alakulnak, a digitális eszközök használatának ismerete ma már nem előny, hanem alapvető elvárás, amihez a szakképzésnek is alkalmazkodnia kell. Ezért ágazatonként az elvárt digitális tartalmakat valamennyi képzés során be kell építeni a tananyagba, ezeket meg kell újítani, így válik a munkaerőpiaci alapkövetelmény a tanulóknál alapélménnyé.

Pölöskei Gáborné kiemelte: a cél az, hogy minden magyar fiatal úgy kerüljön ki az iskolarendszerből, hogy az alapkompetenciákon túl rendelkezzen olyan készségekkel, kompetenciákkal is, amelyekkel megállja a helyét az ipar 4.0 átalakuló munkaköreiben. Kitért arra, hogy a visszajelzések szerint a tartalmak beépítése sikeres, és bár a módszertan megújítása nem könnyű,

az oktatóknak nagy kihívást jelent, de a projektalapú oktatás komoly lehetőséget ad a valódi élményalapú oktatásra.
Közölte: megtörtént a digitális tartalmak felülvizsgálata, fejlesztése és megújítása. Ez nemcsak digitális tananyagok fejlesztését jelenti, de akár digitális tankönyvek kialakítását is majd a jövőben. Emellett fejlesztik a szélessávú internetelérést is.


A helyettes államtitkár kiemelte a Digitális Jólét Nonprofit Kft. munkáját, amelynek segítségével áttekintették a 175 alapszakmát, meghatározták digitáliskompetencia-szintjüket, ami lehetővé teszi a továbbiakban, hogy a digitális tartalmak megújításával új ismereteket adjanak át a diákoknak és meghatározza a tanárok továbbképzésének irányát is.

Nyitókép: MTI/Varga György


Source link

Pölöskei Gáborné: alapkövetelmény a digitális készségek elsajátítása

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Scroll to top
error: Content is protected !!